Nocturnal              

A curated international photography exhibition

November 8 – December 1, 2018                                                          newsletter

The Dark Side of Hawaii #5, Pool
Fortuite No. 1
Under the Roof of the Sky No. 6
Insomnia No. 16
Pegasus
After Work
Night Room
Paysâme N°3
Leading the blind
Téka Tábor
Parking Lot
Anger is The Purest Form of Care
Exitus No. 4
The Night Pool
Lost
Untitled
Untitled
Billy's World
The Nights No. 4
A Saturday night on earth
Hollywood Blvd
First Snow Came on Evening
The Day
Fragments No. 2
Untitled
Windows Area
Entrance
Moonbath
Night Tango No. 2
Place under the Sea
Phague node deviant
Green Window
Dark Cloakroom

Click on the thumbnail to view the image. Click on the image for a larger view and information.

 

Many of the events of our lives occur in the evenings and night hours, times filled with an ambiguity that encompasses the safety of peacefulness and uncertainty of the unknown. Technical limitations of photography restrict us to either the sparse natural light sources of the night sky or the artificial lights of human built environments. This has always been an interesting challenge for photographers, and evening and night scenes constitute an ongoing theme in numerous photographic genres. Nocturnal photography includes any and all scenes and activities photographed during the evening and night, ranging from night events such as parties, to those of the busy evening hours of the city street, the quiet nights of the countryside, or the intimatetimes of people in their homes. The photographs do not have to be dark, for many night scenes are luminous with artificial lights. We are looking for the mood and the creative photographic expression of the night.

Juror's choice

Carole Glauber: The Dark Side of Hawaii #5, Pool

Honourable mentions

Nicolas GuillenFortuite No. 1

Asghar KhamsehUnder the Roof of the Sky No. 6

 

Exhibiting photographers

 

 

 

 

Oskar Alvarado (Barcelona, Spain), Michał Amerek (Podłęże, Poland), Karin Bauer (Bisamberg, Austria), Bruce Berkow (New York, NY, USA), Héloïse Berns (Brussels, Belgium), John Black (Derry, Ireland), Márton Bornyi (Budapest, Hungary), Khalil Charif (Rio de Janeiro, Brazil), Shāna Einhorn (New York, NY, USA), Bernadette Fejér (Budapest, Hungary), Larry French (Pasadena, CA, USA), Macarena Garrido Pavez (Santiago, Chile), Carole Glauber (Ra’anana, Israel), Nadide Goksun (Scarsdale, NY, USA), Nicolas Guillen (Orleans, France), Pato Hebert (Los Angeles, CA, USA), Robert S Johnson (New York, NY, USA), Chulho Jung (Hove, UK), Asghar Khamseh (Tehran, Iran), Anne Sophie Le Penru (Tours, France), Leba Marquez (North Hollywood, CA, USA), Svetlana Neskovska (Vienna, Austria), Elisabetta Pallini (Milan, Italy), Bence Pénzes (Budapest, Hungary), Maciej Ratuszny (Warsaw, Poland), Youssef Riegel (Moenchengladbach, Germany), Wil Scott (Annapolis, MD, USA), Sára Sebestyén (Budapest, Hungary), Alexander Sergienko (Kyiv, Ukraine), Petra Slobodnjak (Bjelovar, Croatia), Hans Some (Alicante, Spain), Natalie Squire (Munich, Germany), Zsuzsanna Szatmári (Budapest, Hungary), Gyorgy Sziraczki (Budapest, Hungary)

Please click on the names to see contact information (website or e-mail) where available.

Opening remarks by László Gálos (in Hungarian)

 

„A fotográfia: fénykép, mert a fényt váltjuk képpé, ahogy az élő világ létező formáira ráesik, vagy azt érintve elébünk villantja. A fotóképen az ember arcát, a tájkép hegyeit, fái, kunyhóit a fény formálja képpé. A fény mennyisége, minősége, ráesési szöge, mind lényegesen befolyásolja a kép témájának, az emberi arcnak, a tájnak megjelenési formáját, jelentőségét, szépségét és hatását.

Bátran mondhatjuk, hogy a (…) fotóképnek csak a fény lehet a témája, mert bármilyen kiválasztott téma csak a fény által kapja azt a formát, jelentőségét, hogy meglátva képpé transzponáljuk.”

Mindezeket Rónai Dénes 71 éve, 1947-ben vetette papírra, én pedig mintegy két hete, éjfél körül, az aznapi utolsó Budapest-Salgótarján buszjáraton ülve alig pár órával azután olvastam el, hogy elvállaltam volna ennek a kifejezetten az éjszakáról szóló kiállításnak a megnyitását.

Ahogy felnéztem a könyvből, hogy megpróbáljam nyitott elmével megfontolni, vajon Rónai kartárs megállapításai már a maguk korában is annyira durván leegyszerűsítőnek számítottak-e, mint amennyira annak tűnnek 2018-ban, így Szurdokpüspöki magasságában, arra jutottam, hogy ez végül is mindegy. Ami ebből most fontos lehet, az a valóság és az ember, illetve művészeti szempontból a valóság és az alkotás viszonya, hiszen az nem is lehet más, mint kisebb-nagyobb mértékű egyszerűsítés. Emberi szempontból nincs mindenség, nincs teljesség, csak a felismert, vagy legalább felismerhető viszonyok a megismert, megismerni vélt részek között.

Gondolkodási és érzékelési struktúránk egyaránt arra predesztinál, hogy folyton-folyvást viszonyítási pontokat találjunk vagy kreáljunk, amikhez képest, vagy éppenséggel amikkel szemben határozhatunk meg valamit.

És minden relációk alapesete legfontosabb érzékelésünk, a látás használhatósága. Vagyis a fény és a sötétség, a nappal és az éjszaka viszonya. Hiába vált mára sok-sok nemzedék alapélményévé, hogy mindennapi környezetünkben az éj megvilágítása, azaz a sötétség száműzése puszta szeszélyünktől függ, az éjszaka mit sem veszített misztériumából. A fénynek nemhogy a hiánya, de pusztán hiányának lehetősége is megváltoztatja viszonyulásunkat a valósághoz.

Ahogy hiába állnak a fotográfusok rendelkezésére immár több, mint egy évszázada kiváló eszközök arra is, hogy a látható  fény spektrumán kívülről transzponáljunk számunkra is érzékelhető képeket mindarról, amit saját szemünkkel nem láthatunk, a fotóművészet alapesete a fénnyel való írás maradt, ami technikailag nem más, mint a fény és a sötétség viszonya.

Szóval úgy tűnik, bizonyos viszonyulások nagyon mélyen gyökereznek, és ha nem is változhatatlanok, azért elég állandóak ahhoz, hogy érdemes legyen górcső alá venni, és persze megfontolás tárgyává tenni  őket.

Ilyen többek közt a viszony a művész, a kiállítás és a befogadók közt. Ennek egyik alapesete ugye az, hogy a galerista avagy kurátor kitalál egy témát, és feldobja azt a művészeknek, kezdjenek vele valamit – ez jelen esetben is így volt. A fotográfus ezen felbuzdulva képeket csinál, vagy legalább kiszortírozza a jobbakat a memóriakártyáról, és felkínálja azokat – ez is megvolt. A zsűri válogat, és megtervezi  a kiállítást lehetőség szerint úgy, hogy ne pusztán csak jó képeket tegyen egymás mellé, de kialakítson egy olyan tárlatot, ami összességében túlmutat az egyes képeken – szerencsére most ez is sikerült. 

Aztán, hogy az egészet vonzóvá tegye a befogadók és felemelővé az alkotók számára, a galéria felkér egy okos embert, hogy egy ünnepélyes megnyitó keretében mondja el ország-világnak, hogyan is kell viszonyulni a tárlat képeihez – itt tartunk most.

Aztán a kiokosított közönség végre hozzájut a pogácsához és a borhoz, és innentől egész jól viszonyul a kiállításhoz, aztán mindenki hazamegy és éli tovább a megszokott viszonyait.

Szerintem viszont néha érdemes megbolygatni a szokásokat, és megpróbálni egy új szemszöget.

Nem kell aggódni, lesz pogácsa és bor!

De talán megpróbálkozhatnánk egy mára szinte már feledésbe merült viszonyulással a műalkotások felé: megnézhetnénk és átélhetnénk őket saját kútfőből, anélkül, hogy megmondaná nekünk egy okos ember, hogy mit is kell látnunk,  de főleg gondolnunk.

Bizony, egy héttel ezelőtt ifjúi hévvel azt terveztem, hogy ez lesz a végszavam.

De ennyi óra elteltével, immár érett férfiként nem leszek ennyire radikális, inkább egy előremutató kompromisszumot terveztem mára.

Mindettől függetlenül is azt gondolom, hogy a művészeteknek sokkal fontosabb feladata a problémák felvetése, kérdések feltevése, semmint azok megoldása.

Szerintem a legfontosabb kérdés ma este, hogy mégis hányféle, és vajon mennyire különböző viszony jelenik meg egy kortárs tárlaton egyazon téma felé?

Vajon hányféleképpen értelmezzük, érezzük át az éjszakát, illetve annak aspektusait?

Vajon van-e értelme feltenni a kérdést, hogy mit jelez egy adott kor adott társadalmáról az, hogy egy kiállításon miféle viszonyulások jelennek meg, és közülük melyek fontosak és értékesek annyira, hogy külön díjazásban, elismerésben részesüljenek?

Ha igen, akkor vajon mit mondhat nekünk, hogy az éjszaka egységesen magas esztétikai színvonalon megjelenő sokféle megközelítése közül 2018-ban Budapesten egy izraeli fotográfus, Carole Glauber egy olyan képét választották legjobbnak, mely szinte egységbe kovácsolja a bulizást, az édes életet a puszulással, enyészettel?

De ha netán nincs értelme a kérdésnek, akkor szerintem miért van?

Miért tartom fontosnak, hogy a civilizált élvezet és a halál összekapcsolása után rögtön Nicolas Guillen-nek a véletlen teremtő erején elmélkedő, nyugodt alkotása és Asghar Kamsheh-nek a természetes élet szabadságára vágyó, mégis a biztonságot nyújtó modern technológia kényelmes határain belül megnyugvó képe került még be a kiemelt alkotások közé?

Ahogy azt is fontosnak tartom, hogy egyáltalán hányféle megközelítés jelenik meg e falakon. Mert az éjszaka ugye lehet

- a halál szinonímája, mint a már említett képen túl elsősorban Fejér Bernadettnél, aki egy egész sorozatot szentelt a témának;

- a szenvedésé és kétségbeesése, mint Macarena Garrido Pavez-nél;

- a hiányé, mint Szatmáry Zsuzsanna haikuja;

- de lehet ünnepelni az éjszakát, mint azt Bornyi Márton teszi a tékás képén;

- vagy épp teljesen elzárkózni tőle, kizárva az életünkből, mint ahogy azt Ausztráliában teszi a Karin Bauer által fényképezett csoport;

- de persze megjelenik az erotika is, itt a sarokban eldugva, Alekszander Szerjenkótól;

- és még nagyon sokféle viszony.

De a legfontosabb az, hogy mindezek keverednek. Én annyit tennék csak, hogy miután fesoroltam pár szerintem fontos viszonyulást, amik megjelennek, azaz szerintem megjelennek a képeken (persze a felsoroltakon túl más képeken is), visszatérnék a kompromisszumra, amit igértem.

A kompromisszum ugye két fél kölcsönösen előnyös megállapodása lenne. Az, hogy én nem okoskodom végig az összes képet ezeken a falakon, szerintem jelen helyzetben van annyira felszabadító mindannyiunknak, hogy cserébe kérhetek is valamit.

Azt szeretném kérni, hogy ha majd végre-valahára befejezem ezt a beszédet, egyék meg a pogácsákat és igyák meg a bort, talán gondolják át és bírálják felül az általam felhozott viszonyokat, magyarázatokat és ítéleteket, de utána próbáljanak kialakítani egy saját viszonyt ezekhez a képekhez,és talán megnézni, hogy hány olyan viszony van még, amit én nem tudtam elmondani, vagy esetleg nem akartam. Mert az a legfontosabb, hogy legyen viszonyunk ezekhez a képekhez.

Szerintem megérdemlik!

  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon

Copyright © 20122020 PH21 Gallery

The copyright of each image on this site is held by the photographer.